2022. évi kapufigyelő rendszer pályázat
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
kapufigyelő rendszer kialakításának támogatására
2022.
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testülete Városüzemeltetési Bizottsága a 74/2022. (V. 24.) döntése alapján pályázatot hirdet
kapufigyelő rendszer kialakításának támogatására,
a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testületének a helyi lakóközösségek és az önkormányzati intézmények részére biztonsági berendezések létesítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 29/2013.(V.31.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint az Önkormányzat 2022. évi költségvetésben Otthonvédelmi program címen biztosított forrás terhére.
Rendelkezésre álló forrás
A jelen pályázat kiírásakor az Önkormányzat költségvetésében 1.000.000 Ft, azaz egymillió forint támogatási keret áll rendelkezésre a jelen pályázaton résztvevő nyertes pályázók részére.
A pályázat célja
A pályázat célja a kerületben élők biztonságérzetének, a kerület közbiztonsági helyzetének javítása.
Pályázók köre
A pályázaton részt vehetnek a kapufigyelő rendszerrel még nem rendelkező, a VII. kerület közigazgatási területén lévő:
- társasházak,
- lakásszövetkezetek (a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. tv. 2. § (1) bek.),
- önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek esetében azok kezelője,
- háziorvosi rendelők és önkormányzati intézmények,
- egyházak.
A támogatás formája, mértéke
A támogatás vissza nem térítendő, utófinanszírozású, mértéke a pályázó által benyújtott és a döntéshozó által elfogadott pályázati költségvetés (illetve a megvalósítás után benyújtott, elfogadott kiadások összegének) legfeljebb 50%-a lehet, mely azonban nem haladhatja meg a 250.000,- Ft-ot.
A pályázó az elnyert pénzbeli támogatást a vele kötött támogatási szerződésben, valamint jelen pályázati kiírásban meghatározott feltételek szerint használhatja fel.
A pályázat benyújtásának módja és helye:
· elektronikusan:
a https://epapir.gov.hu (hivatali elérhetőség rövid név: BPVIIPH, KRID kód:500127390)
A levélhez kérjük csatolni a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat - lehetőleg pdf formátumban, - amelynek kérjük szíves hitelesítését az Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással.
Elektronikus úton, azaz ügyfélkapun, cégkapun keresztül történő feladás esetén az elküldés időpontja számít a benyújtás időpontjának.
· személyesen vagy postai úton:
- A pályázat benyújtásának módja: papír alapon egy példányban, zárt borítékban személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatain (Budapest VII. kerület Erzsébet krt. 6. vagy Budapest VII. kerület Garay utca 5.) hivatali időben. Az Ügyfélszolgálatok nyitvatartása megegyezik a hivatali ügyfélfogadással. Hétfőnként 13:30-tól 18:00 óráig, szerdánként 8:00 órától 12:00 óráig, majd 13:00 órától 16:30-ig. Péntekenként pedig 8:00 órától 12:00 óráig.
A jelzett időpontokon kívül a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain – a 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. alatti Polgármesteri Hivatal épülete ügyfélszolgálat bejáratának bal oldalán létesített ’LEVELEK’ felirat alatti nyílásba bedobással vagy a Budapest VII. kerület Garay u. 5. sz. alatti Polgármesteri Hivatal épületében a porta melletti beadványok fogadására kihelyezett gyűjtőládába bedobással van lehetőség a pályázatot benyújtani.
Ebben az esetben az irat Polgármesteri Hivatal általi érkeztetésének időpontja számít a benyújtás időpontjának.
Postai úton postai ajánlott küldeményként az Önkormányzat címére (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.). A borítékra kérjük ráírni: „2022. évi kapufigyelő rendszer kialakítása pályázat”. Postai feladás esetén, a borítékon szereplő postai bélyegzőn lévő időpont számít a benyújtás időpontjának.
A pályázat Hivatalban történő benyújtása díjmentes.
A Pályázat benyújtásának határideje:
A pályázat benyújtható: a támogatási keret kimerüléséig, de legfeljebb 2022. szeptember 30. napja 24:00 óráig. A benyújtási határidő elmulasztása jogvesztő.
A benyújtandó pályázati dokumentumok:
kitöltött „Pályázati Adatlap” (1. sz. melléklet)
- tartalomjegyzék,
- tulajdonosi közösségi nyilatkozat a kapufigyelő rendszer létesítéséről és legalább 3 évig történő üzemeltetéséről (a létesítés és üzemeltetés ügyében az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többség igenlő szavazata szükséges),
- átláthatósági nyilatkozat (4. sz. melléklet)
- önrészt bemutató igazolások az alábbiak szerint:
A pályázónak rendelkeznie kell a tervezett rendszer kiépítési költségek 50 %-ával, mint önrésszel, melyet elkülönítetten kezel (felújítási számla, értékpapír, egyéb önálló számla stb.) és erről banki igazolást, közgyűlési határozatot, közös képviselői nyilatkozatot, intézményvezetői nyilatkozatot, vagy az önrészként feltüntetett, a pályázati kiírás előtt 6 hónapnál nem régebben megvásárolt, műszakilag indokolt és önrészként elfogadható eszközök, munkák számláinak 1 db másolatát kell benyújtani.
- közös képviselő megválasztásáról szóló társasházi közgyűlési határozat másolata
- költségvetés.
A pályázati dokumentáció nem elektronikus úton történő benyújtása esetén annak hitelesítéséül a Pályázati adatlap utolsó oldalát két helyen alá kell írni, valamint a nyilatkozatokat is szükséges aláírni, illetve aláírattatni.
Hiánypótlás
A beérkezett pályázatok szabályszerűségi, formai és tartalmi felülvizsgálatra kerülnek, melyet a Hivatal Városüzemeltetési Irodája folyamatosan végez. Szükség szerint hiánypótlásra hívja fel a pályázót az alábbiak szerint:
- A Hivatal Városüzemeltetési Irodája a pályázót a hiánypótlás kézhezvételétől számított legfeljebb 10 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével írásban (tértivevényes levélben, vagy amennyiben releváns hivatali kapun keresztül) hívja fel hiánypótlásra.
- A pályázat hiánypótlására egy alkalommal van lehetőség mind a pályázati adatlap, mind pedig a mellé csatolandó dokumentumok tekintetében.
· A hiánypótlás benyújtásának módja elektronikusan:
a https://epapir.gov.hu (hivatali elérhetőség rövid név: BPVIIPH, KRID kód:500127390)
A levélhez kérjük csatolni a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat - lehetőleg pdf formátumban, - amelynek kérjük szíves hitelesítését az Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással.
Elektronikus úton, azaz ügyfélkapun, cégkapun keresztül történő feladás esetén az elküldés időpontja számít a benyújtás időpontjának.
· személyesen vagy postai úton a hiánypótlás benyújtásának módja: papír alapon egy példányban kell benyújtani, zárt borítékban személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatain (Budapest VII. kerület Erzsébet krt. 6. vagy Budapest VII. kerület Garay utca 5.) hivatali időben. Az Ügyfélszolgálatok nyitvatartása megegyezik a hivatali ügyfélfogadással. Hétfőnként 13:30-tól 18:00 óráig, szerdánként 8:00 órától 12:00 óráig, majd 13:00 órától 16:30-ig. Péntekenként pedig 8:00 órától 12:00 óráig.
E jelzett időpontokon kívül a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain – a 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. alatti Polgármesteri Hivatal épülete ügyfélszolgálat bejáratának bal oldalán létesített ’LEVELEK’ felirat alatti nyílásba bedobással vagy a Budapest VII. kerület Garay u. 5. sz. alatti Polgármesteri Hivatal épületében a porta melletti beadványok fogadására kihelyezett gyűjtőládába bedobással lehet benyújtani a hiánypótlást. Ebben az esetben az irat Polgármesteri Hivatal általi érkeztetésének időpontja számít a benyújtás időpontjának.
Postai úton postai ajánlott küldeményként az Önkormányzat címére (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.). A borítékra kérjük ráírni: „2022. évi kapufigyelő rendszer kialakítása pályázat hiánypótlás”. Postai feladás esetén, a borítékon szereplő postai bélyegzőn lévő időpont számít a benyújtás időpontjának. Az át nem vett hiánypótlási felhívás esetén a kézbesítés általános szabályai szerint beáll a kézbesítési vélelem.
Pályázat elbírálása, döntés
- A döntés-előkészítési munkákat a Hivatal Városüzemeltetési Irodája végzi.
- A pályázatokat Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Városüzemeltetési Bizottsága bírálja el a pályázat benyújtási határidejét követően.
- Az értékelés szempontjai, ha az Önkormányzat tárgyévi költségvetésében rendelkezésre álló keretösszeget a beadott pályázatok szerinti támogatási igény meghaladja:
A pályázatok beérkezési sorrendje.
Azonos beérkezési időpont esetén:
a) 50 % - nál nagyobb önrész vállalása,
b) a pályázat költségvetése értékében a pályázat kiírását megelőzően 6 hónapnál nem régebben beszerzett kapufigyelő rendszer megléte és ennek számlával történő igazolása.
c) a rendszer kiépítésével védett lakások száma.
A döntéshozó döntése alapján a támogatás mértéke kevesebb is lehet az igényelt támogatás összegénél.
A pályázat elutasításra kerül, ha
- a pályázat nem a benyújtásra meghatározott határidőn belül került benyújtásra,
- a pályázó nem a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik,
- a pályázat nem az előírt módon pl.ügyfélkapun/cégkapun keresztüli beküldés helyett e-mailben került benyújtásra,
- a hiánypótlás nem, hiányosan vagy késedelmesen történt,
- vállalkozási formában működő háziorvosi rendelő esetén, ha nem kerül igazolásra, hogy a pályázó átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 1. § 4. pontja és 50. § (1) bekezdés c) pontja szerint.
- A pályázatok elbírálásának tervezett határideje: 2022. november 30.
Jogorvoslat
A pályázó a döntéssel szemben jogorvoslattal élhet a döntés kézhezvételétől számított 10 munkanapon belül.
· A jogorvoslati kérelem benyújtásának módja:
- postai úton postai ajánlott küldeményként feladni az Önkormányzat címére (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.) egy példányban. A borítékra kérjük ráírni: „2022. évi kapufigyelő pályázat jogorvoslati kérelem”.
Postai feladás esetén, a borítékon szereplő postai bélyegzőn lévő időpont számít a benyújtás időpontjának. Vagy
- elektronikusan:
a https://epapir.gov.hu (hivatali elérhetőség rövid név: BPVIIPH, KRID kód:500127390)
A levélhez kérjük csatolni a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat - lehetőleg pdf formátumban, - amelynek kérjük szíves hitelesítését az Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással.
Elektronikus úton, azaz ügyfélkapun, cégkapun keresztül történő feladás esetén az elküldés időpontja számít a benyújtás időpontjának. Vagy
- személyesen:
A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatain (Budapest VII. kerület Erzsébet krt. 6. vagy Budapest VII. kerület Garay utca 5. ) hivatali időben. Az Ügyfélszolgálatok nyitvatartása megegyezik a hivatali ügyfélfogadással. Hétfőnként 13:30-tól 18:00 óráig, szerdánként 8:00 órától 12:00 óráig, majd 13:00 órától 16:30-ig. Péntekenként pedig 8:00 órától 12:00 óráig.
E jelzett időpontokon kívül a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain – a 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. alatti Polgármesteri Hivatal épülete ügyfélszolgálat bejáratának bal oldalán létesített ’LEVELEK’ felirat alatti nyílásba bedobással vagy a Budapest VII. kerület Garay u. 5. sz. alatti Polgármesteri Hivatal épületében a porta melletti beadványok fogadására kihelyezett gyűjtőládába bedobással, zárt borítékban.
A zárt borítékra kérjük ráírni: 2022. évi kapufigyelő rendszer kialakítása pályázat jogorvoslati kérelem.
Ebben az esetben az irat Polgármesteri Hivatal általi érkeztetésének időpontja számít a benyújtás időpontjának.
- A jogorvoslati kérelemről való döntést a Hivatal Városüzemeltetési Irodája készíti elő.
- A jogorvoslati kérelemről a Városüzemeltetési Bizottság dönt.
A pályázat lebonyolításának módja:
A Hivatal a döntés meghozatalától számított 15 napon belül írásban (tértivevényes levélben vagy elektronikusan hivatali kapun keresztül) értesíti a pályázókat a pályázat eredményéről.
A pályázattattal kapcsolatos döntések a www.erzsebetvaros.hu honlapon is közzétételre kerülnek.
A nyertes pályázókkal támogatási szerződést köt az Önkormányzat.
A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges kitöltött felhatalmazó levél (ld. 2. sz. melléklet).
A pályázóknak a szerződés tervezet megküldésétől, illetve a tervezet elkészültéről szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidő áll rendelkezésére a szerződés tervezet elfogadására, azaz aláírására.
A pályázó az elnyert pénzbeli támogatást a vele kötött támogatási szerződésben, valamint jelen pályázati kiírásban meghatározott feltételek szerint használhatja fel.
A pályázattal történő elszámolás, illetve a számlák benyújtásának határideje a megkötött támogatási szerződés pályázó részéről történő kézhezvételtől számított 6 hónap.
A pályázat teljes költségvetésével el kell számolni, az önrésszel és a támogatással is.
Az elszámolás módja:
Az eredeti számlák bemutatása mellett, a számlák hitelesített másolatának, a kifizetést igazoló bankszámlakivonatok (pénztárbizonylatok) hitelesített másolatának, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségeket igazoló számviteli bizonylatokról készített összesítőnek, a fotódokumentációnak, a szerződések és a hozzájuk kapcsolódó árajánlat másolatoknak, a kapufigyelő telepítés készre jelentésének, a kiépített rendszernek a pályázati kiírás műszaki követelményrendszerének való megfelelőségére vonatkozó nyilatkozat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodára történő benyújtásával történik.
Az elvégeztetett munkálatok, megvásárolt eszközök számlái a pályázat kiírását megelőző 6 hónapnál nem lehetnek korábbi keltezésűek.
Az elszámolandó számlákra rá kell vezetni: a ”2022. évi kapufigyelő rendszer kiépítésére vonatkozó pályázat terhére elszámolva”.
Amennyiben a számlákkal igazolt költségek összege kevesebb mint a támogatás kétszerese, a kifizethető támogatás összege arányosan csökken.
A támogatások átutalását megelőzően a Hivatal Városüzemeltetési Iroda munkatársa szúrópróbaszerűen ellenőrizheti a telepített rendszer megfelelő műszaki állapotának fenntartását. A pályázó a helyszíni ellenőrzést köteles lehetővé tenni.
Az elszámolás elfogadását követő 60 napon belül kerül folyósításra a pályázó részére a támogatás.
A Hivatal utóellenőrzéseket végezhet szúrópróbaszerűen a támogatások átutalását követően is. A pályázó a helyszíni ellenőrzést köteles lehetővé tenni.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó hibájából a rendszer működésképtelenné válik, az érintett lakóközösségnek a kapott támogatás összegét kamatokkal növelten vissza kell fizetnie az Önkormányzat részére. A kamat összege a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. Az Önkormányzat követelésének érvényesítését a 2. számú melléklet szerinti felhatalmazó levél biztosítja.
Amennyiben a pályázat nyertese az elszámolás benyújtására nem képes a támogatási szerződésben meghatározott határidőben, a határidő lejártát megelőzően írásban kezdeményezheti a határidő legfeljebb három hónappal történő meghosszabbítását.
· E kérelem benyújtásának módja:
- postai úton postai ajánlott küldeményként feladni az Önkormányzat címére (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.) egy példányban. A borítékra kérjük ráírni: „2022. évi kapufigyelő pályázat elszámolási határidő meghosszabbítása iránti kérelem”.
Postai feladás esetén, a borítékon szereplő postai bélyegzőn lévő időpont számít a benyújtás időpontjának.
- elektronikusan:
a https://epapir.gov.hu (hivatali elérhetőség rövid név: BPVIIPH, KRID kód:500127390)
A levélhez kérjük csatolni a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat - lehetőleg pdf formátumban, - amelynek kérjük szíves hitelesítését az Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással.
Elektronikus úton, azaz ügyfélkapun, cégkapun keresztül történő feladás esetén az elküldés időpontja számít a benyújtás időpontjának. Vagy
- személyesen:
papír alapon, zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatain (Budapest VII. kerület Erzsébet krt. 6. vagy Budapest VII. kerület Garay utca 5. ) hivatali időben. Az Ügyfélszolgálatok nyitvatartása megegyezik a hivatali ügyfélfogadással. Hétfőnként 13:30 tól 18:00 óráig, szerdánként 8:00 órától 12:00 óráig, majd 13:00 órától 16:30-ig. Péntekenként pedig 8:00 órától 12:00 óráig.
E jelzett időpontokon kívül a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain – a 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. alatti Polgármesteri Hivatal épülete ügyfélszolgálat bejáratának bal oldalán létesített ’LEVELEK’ felirat alatti nyílásba bedobással vagy a Budapest VII. kerület Garay u. 5. sz. alatti Polgármesteri Hivatal épületében a porta melletti beadványok fogadására kihelyezett gyűjtőládába bedobással.
A zárt borítékra kérjük ráírni: 2022. évi kapufigyelő pályázat elszámolási határidő meghosszabbítása iránti kérelem.
Ebben az esetben az irat Polgármesteri Hivatal általi érkeztetésének időpontja számít a benyújtás időpontjának.
- A kérelemről való döntést a Hivatal Városüzemeltetési Irodája készíti elő.
- A kérelemről a Városüzemeltetési Bizottság dönt.
Amennyiben a pályázat nyertese a pályázati kiírásban, a támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidőt nem tartja be, megszűnik a jogosultsága a támogatási összegre.
Nyilvánosság
A támogatás/ a támogatás egy részének felhasználása esetén a pályázó saját költségén, az ingatlanon jól látható helyen, A4-es méretben, táblát helyez ki a következő szöveggel: „A kapufigyelő rendszer kiépítése Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával készült.” (Ezt a pályázónak legalább egy darab fényképpel kell igazolnia elszámoláskor.)
A Pályázati kiírás és mellékletei (1. sz. melléklet a pályázati adatlap) az alábbi módokon szerezhetőek be:
Letölthetőek az Önkormányzat honlapjáról (www.erzsebetvaros.hu), vagy átvehetőek Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) Ügyfélszolgálatain (Budapest VII. kerület Erzsébet krt. 6. vagy Budapest VII. kerület Garay utca 5.). Az Ügyfélszolgálatok nyitvatartása megegyezik a hivatali ügyfélfogadással. Hétfőnként 13:30 tól 18:00 óráig, szerdánként 8:00 órától 12:00 óráig, majd 13:00 órától 16:30-ig. Péntekenként pedig 8:00 órától 12:00 óráig.
A pályázati dokumentáció díjmentes.
A pályázati kiírásban nem szabályozott kérdésekben a helyi lakóközösségek és az önkormányzati intézmények részére biztonsági berendezések létesítéséhez nyújtott támogatásról szóló 29/2013. (V.31.) önkormányzati rendeletben foglaltak irányadók. A rendelet az Önkormányzat honlapján (www.erzsebetvaros.hu) megtekinthető és letölthető.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad hivatali munkaidőben a Hivatal Városüzemeltetési Irodájának munkatársa Rutkai Noémi a +36-1-462-3225-ös telefonszámon, vagy kérdéseiket elküldhetik a [email protected] e-mail címre.
A pályázaton részt vevő hozzájárulását adja, hogy a pályázati eljárás során rögzített személyes adatait az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 számú rendeletének (a továbbiakban: GDPR) valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) rendelkezéseit betartva, a pályázatot kiíró, valamint a támogatási döntést előkészítő- és a támogatási döntést meghozó szerv a pályázattal, a pályázati eljárással és a támogatási döntéssel összefüggésben kezelje.
A pályázó tudomásul veszi, hogy az Infotv. alapján a pályázatok alapvető adatai és a pályázatok eredménye az Önkormányzat hivatalos honlapján (www.erzsebetvaros.hu) nyilvánosságra kerülnek.
Nyertes pályázó tudomásul veszi az Infotv. azon rendelkezését, mely szerint az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan - erre irányuló igény esetén - bárki számára tájékoztatást adni.
Budapest, 2022.