Januártól kísérjük figyelemmel, ahogy a közművelődés bázisa a Király utca 11-ben átalakul. Tanuljuk a K11 új nevét: KULT7. Ismerkedünk az új programokkal, és örülünk a megújulásnak. Gálvölgyi Dorka igazgató januárban beszélt arról, mennyire fontos feladatának tartja, hogy közösséget építsen Erzsébetvárosban. Tervei közt említette a kerületi családok megszólítását. A Hétpettyes Programok a legkisebbeknek és szüleiknek szólnak. A szerdai Zenés Mesedélelőttön Bánfalvi Eszter színművésszel és Juhász Laci zenésszel találkozhatnak babák és mamák, délelőtt 10-kor. Meglátogattuk a szépen gyarapodó közösséget és Bánfalvi Esztert is megkérdeztük, miért szeret mesélni?  

Az emeleti teremben csend van, halkan lép be a látogató is, gyorsan ledobja cipőjét, a pihe-puha szőnyegre óvatosan lép, nehogy egy cumira, uram bocsá’, gyermekre taposson otrombán. Babaillat lengi be a játszószobát, nincs zsivaj, meghitt a hangulat, rögtön körbe vesz a mese, amit Eszter diavetítőn is mutat a gyerekeknek. Sári a legnagyobb – hároméves lehet – a legkisebb Bernát, aki kilenc hónapos. Vince másfél éves, Ádi is olyanforma, s megérkezik Olívia, akinek épp most volt az első szülinapja. Édesanyja, Patrícia a Bethlen térről hozza babáját, minden szerdán itt vannak. „Megismeri már a helyet, szeretünk idejárni, a legelsőn is itt voltunk” – mondja mosolyogva Patrícia és lehuppan a többi anyuka mellé, a földre. Mindenki a mesére figyel, pedig Eszter kifejezetten halkan beszél. A kis elefántról és a makimajomról szól a történet, aztán Vince kedvéért jön egy autós mese, melyben a Kisdömper és a Kisdaru az erdő mellett játszanak, miközben Mamarkoló és Paparkoló az építkezésen dolgoznak. Eszter hol állathangokat utánoz, hol berreg, az egészen pici emberkék pedig játszanak, közben fel-felkapják fejüket egy-egy hangra, mondatra. Látszik, hogy jó nekik itt.

A szoba, mint egy igazi gyerekszoba, tele játékkal, könyvvel, kirakóval, színezővel, a babaház csoda, az alagút kaland a csöpp közösség tagjainak. Sári a legnagyobb, ő ül legtöbbet a mesélő mellett, nagylány már, érdekli minden. Eszter épp A kis markolót olvassa, melyben Paparkoló munkakezdés előtt a tenyerébe köp. „Tudsz a tenyeredbe köpni? – kérdezi Sárit, aki így válaszol: Igen, de nem szeretek.” A teremben minden felnőtt nevet.

Ennél a résznél érkezik meg gitárjával Juhász Laci, a zenére rögtön táncra perdül Sári, a többi apró még leginkább a lelkében táncol, de mindenki boldog.

Ilyen egy zenés mesedélelőtt, a KULT7-ben. Aki nem hiszi, járjon utána!

A dzsungelharcos meséi

Névjegy

Bánfalvi Eszter a HOPPart Társulat alapítója, a Nemzeti Színház, majd a Weöres Sándor Színház társulatának tagja, jelenleg szabadúszó színművész, 45 éves. Férje – Bányai Kelemen Barna – szintén színművész, két gyermekük van, fiuk 6 éves, kislányuk 21 hónapos.

Bánfalvi Eszter napi szinten mesél otthon, bár külön mutatvány összehozni, hogy mindkét gyermekének érdekes legyen a történet, hisz négy és fél év a korkülönbség fia és lánya közt. De – ahogy fogalmaz – dzsungelharcosként megoldja, hogy mindig legyen mese. Mert az fontos. A KULT7-ben is lekötötte kicsi és nagyobb figyelmét egyaránt.

 „Ha interaktívan, humorral, fantáziával mesélek, nem csak felolvasom a szöveget, ha bevonom a gyerekeket, beleszólhatnak a mesébe, akkor jó repüléseket lehet elérni velük, sokkal jobban le tudom kötni őket. Együtt éljük meg a történeteket. Milyen klassz lenne, ha ez megmaradna, ha felnőtt korukban is lenne igény a közös történetek meghallgatására!”

Eszter elmondja, hogy a KULT7-ben szerinte csodaszép, nyugalmat árasztó kuckót varázsoltak a munkatársak, élükön Dorkával, illetve Verával, aki a babaprogramok felelőse. Örömmel jön mesélni ide, szereti a hely atmoszféráját, s úgy gondolja, nem lehet elég korán kezdeni a mese- és zenehallgatást.

„A szülőnek kikapcsolódás, a gyereknek érdekesség. Ha megszokja, hogy jár ide, egyre otthonosabban mozog. Minél többet jön, minél korábban hallgat mesét, zenét a gyermek, annál korábban beépül, amit hall. Mert igenis beépül. Akkor is, ha közben mást csinál. Hiszem, hogy minden ilyen tevékenység hat a gyerekre. Nekem ez a mesedélelőtt nagy megtapasztalás.”

A telefonok, tabletek, egyéb kütyük kézbeadását nem támogatja Eszter.

„Sok olyan készséget kikapcsol a gyerekeknél, amit fejleszteni kellene. A bennük élő képi világuk sérülhet, torzulhat. Fontos hagyni, hogy lassan, a saját tempójukban alkossanak képeket. Mélyen kell bízni a gyerekekben, hiszen ők pontosan érzik, hogy mi a jó út, ki fog győzni a mesében, csak hagyni kell őket izgulni, drukkolni, megélni az utazásokat. Az utazások nagyon fontosak, de ha valamit felgyorsítva, készen kapnak, az nem az övék.”

És vajon mit jelent neki Erzsébetváros?

„Én nagyon szeretem, itt él a családunk, a gyerekeket a Városligeti Fasorba visszük bölcsődébe, óvodába. Bírom Erzsébetvárosban, hogy ha végig megyek például a Damjanich utcán, tele van megint kicsi kis üzletekkel, régiségboltokkal, kifőzdékkel, a zöldséges bácsinál mindig állnak emberek és dumcsiznak vele. Az oviból többen járnak együtt korongozni a Bethlen Gábor utcába, vagy közösen sportolnak. Közel van a Városliget, fantasztikus találkozási tér, levegője, szabadsága van. Elkezdtek a kerületben közösségek alakulni, és ez a nagy darálóban megnyugvást jelent.”

Török Zsuzsa Gyöngy