Saly Noémi, és az EMKE tulajdonosának fia mesélt a kávéházról

„Este az EMKE cigánya zenél”

A Csányi 5-ben ezúttal is izgalmas időutazáson vehetett részt, aki az Értéktár-estre belépőt váltott. Saly Noémi mellé Muskát Péter ült a pódiumra, váltva idézték fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület híres budapesti kávézójának történetét.

Amikor a gigászi Wassermann Jónásból kávés lett

Az Orczy-ház – a Kiskörút és Király utca sarkán – 1868-ban a pesti vásározók tanyája volt, ahogy a kerület egyik kedvenc helytörténésze fogalmazott: „Nagy, központi zsidó fészek.” Bérlők laktak az épületben, üzemelt itt több zsinagóga, borbély, iskola, kávéház és még sírköves is. A házban működött a hatalmasra nőtt Wassermann Jónás étterme, aki nevéhez méltóan gigászi adagokat adott a vendégeinek, mindenki boldogságára. A korszak legjobb cigányzenészei játszottak nála, itt muzsikált Rácz Pali és Berkes Lajos is. Aztán gondolt egyet Wassermann, s átnyergelt a kávéra.

Megvette 1893-ban az Erzsébet körút 2-ben található Múzsa Kávéház bérleti jogát, s belépett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületbe, hogy megnyithassa a budapesti EMKE-t. Nagyváradon, Marosvásárhelyen szintén várja a népeket ilyen nevű kávézó, s Wassermann azt reméli, az Erdélyből érkezők törzshelyüknek választják a helyet. Hozza magával a cigányokat, ekkor már a legismertebb vidéki prímások is itt húzzák el az emberek nótáját. Minden asztalra perselyt tettek, és a pincérek a lehető legkisebb címletű fémpénzeket adták visszajáróként a vendégeknek, akik persze a perselybe dobálták az aprót. A perselypénz támogatásként az erdélyi egyesülethez került, sőt a tulajdonos a forgalom után is fizetett a kasszájukba. „Csudálatosan jó fej csávó a Wassermann, még kávéházi kölcsönkönyvtára is volt a kávéházban” – lelkendezik Saly Noémi. Az EMKE felfutásához hozzájárult, hogy a Népszínház művészeinek saját, hosszú asztalt állítottak fel, Blaha Lujza pedig akkoriban az emeleten lakott.

Mór után Horti virágoztatja az üzletet

1901-ben meghalt Jónás, és Mór nevű fia vette át az üzletet. Házi cukrászatot létesít, bár és étterem nyílik svédasztalos menüvel, kabarét működtet, fellép Salamon Béla. Itt dolgozik a leghíresebb kenyeresfiú, a 13 éves József Attila, s az EMKE előtt „hullámzik a cigaretta-feketepiac”. Nagylelkű, jótékonykodó ember hírében állt Mór, egyedülálló fizetést és ellátást adott dolgozóinak. A 161 fős személyzet a Népszavában tette közzé az „atyai főnök, jóbarát, gazda” halálhírét. Ekkor 1922-őt írtunk.

Három évvel később, 1925-ben „igaz kényelemmel, tejszínkávéval, szolid árakkal” indította újra az EMKE kávézót egy kikeresztelkedett zsidó kávés: Horti Károly. Virágzik újra az üzlet, muzsikusokkal, sőt rádióközvetítéseket is tartanak a helyen.

A Bermann család, egy stróman plusz egy olimpikon

Az új tulajdonos 1936-tól egy korábbi újságos fiú – Bermann Józsi – lesz, akinek gyerekkori álma valósult meg azzal, hogy átveszi az EMKE-t. Innentől a Bermann család viszi tovább a kávéházat. Az ő leszármazottjuk, Muskát Péter szövi tovább a történetet, akinek szívbéli nagypapája Bermann József, az akkori Deák Kávéház, a mostani Stex üzemeltetője. József és testvére, Béla vadonatúj tereket hoznak létre, beépítik az udvart, új lépcsőház, hatalmas üvegablakok, teraszok ékesítik a létesítményt. Megnyílik a Grill, azaz a mulató, szerződtetik Kalmár Pált, hódít a dzsessz és a tánczene, óriási sikerrel megy továbbra is az EMKE.

Ám a zsidóüldözések is elérik a családot, egy stróman – felsőörsi Kövessy Géza – veszi át a boltot, a háttérben viszont a Bermann család dolgozik. Az egykori válogatott atléta, olimpikon, magyar bajnok Muskát László 1940-ben elvett egy Bermann-lányt és betársult a vállalkozásba. Így emlékszik vissza gyermekük, Muskát Péter: „Csoda volt számomra bemenni a kávéházba! A ruhaszállító szekrényben utazhattam föl-le a kabátokkal az alagsorba, a ruhatárba.”

1944-ben, március 19-én aztán minden összeomlott. Bevonultak a németek, bujkálni kellett. A háború után a család az összes pénzét a felújításba ölte, 1945 áprilisában újra nyílt az EMKE. Felléptek olyan legendák, mint Feleki Kamill, Galambos Erzsi, Mednyánszky Ági, a Latabár testvérek.

A dolgozó nép nevében lefoglalták

1949-ben pedig jött az államosítás. „Mentem haza az iskolából, és otthon volt anyu, apu, nagymama, nagypapa, nem értettem, miért nem a kávéházban vannak. Mindenünket elvették, a telefonpénzt is, apu személyautóját is. A dolgozó nép nevében lefoglalták az EMKE-t” – meséli Muskát Péter. Apukája és nagyapja a vendéglátásban maradt. De nem az EMKE-ben dolgoztak.

Muskát Péter és testvére 1991-ben megpróbálta visszaszerezni az EMKE-t.  Fejenként 174 ezer forint kárpótlási jegyet kaptak az egykori kávéházuk után.

Az utolsó tulajdonos fiának egy darab EMKE feliratú kávékiöntője maradt a vendéglátóhelyről. Azt is Saly Noémitől kapta.

Az EMKE emléktáblája a napokban a helyére került, hamarosan felavatják, hogy az egykori tulajdonosok és a legendás kávéház történetére emlékeztesse Budapestet.