Erzsébetvárosban most a lakókon a sor: közösségi költségvetést indított az önkormányzat. A megvalósításra 50 millió forintot különítettek el. A javaslatokat májusban és júniusban várják a program online felületén.
A kezdeményezésről lapunkban, az önkormányzat Facebook-oldalán és honlapján, valamint az utasvárók hirdetőfelületein is hírt adnak, hogy minél több lakóhoz eljusson a lehetőség. A KULT7 hétvégi szabadtéri programjain a HÉTX7 rendezvényeken az önkormányzat munkatársai és önkéntesei személyesen is tájékoztatják az érdeklődőket, ahol egy gyűjtőurnába be is dobhatják a javaslatokat. Az első májusi hétvégén a Janikovszky parkban, az Európa-napon a résztvevők nyitottan fogadták a kezdeményezést, és voltak, akik konkrét ötleteket is felvetettek.
Több közösségi kertet látna szívesen Erzsébetvárosban Schmalcz Ildikó. „Próbáltam már ilyen parcellát szerezni, de nagyon nehéz hozzájutni. Kevés van belőlük” – mondta. Szerinte fontos, hogy a lakók beleszólhatnak a kerület ügyeibe.
Nemcsak fejlesztéseket, hanem erősebb közösségeket is várna a programtól Monica Marinescu. Olyan kezdeményezéseket támogatna, amelyekben szülők és gyerekek együtt vesznek részt. „Fontos lenne bevonni az idősebb generációt is, és példát mutatni a gyerekeknek” – fogalmazott.
Hajnal Éva a zöldítésre és a játszóterek fejlesztésére szavazna. Úgy gondolja, fontos, hogy a lakók közvetlenül is beleszólhassanak a költségvetés felhasználásába. Azt is hozzátette: ha szükség lenne rá, a megvalósításban is szívesen részt venne. Az ötletgyűjtő szakasz után az önkormányzat értékeli a beérkezett javaslatokat, kiválasztja a megvalósítható terveket, a lakók pedig szeptemberben szavazhatnak a továbbjutott elképzelésekre.
S. Takács Zsuzsanna