A Spinoza Színház A Latabárné fia című előadása a jegy.hu szavazásán két kategóriában is nyert: a közönség szavazatai alapján ez lett az elmúlt évad legjobb előadása, s a monodrámában Latabár Kálmánt alakító Peller Károly pedig a legjobb férfi színész.

Peller Károlyt eddig főleg a zenés műfaj rajongói ismerték: a 45 éves operettszínész táncoskomikusként kezdte a pályáját, és 1998 óta annak a Budapesti Operettszínháznak a tagja, ahol a színészlegenda, a felejthetetlen komikus Latabár Kálmán is játszott. De Peller álmában nem gondolta volna, hogy egy napon majd ő fogja alakítani Latabárt. Nagyon meglepődött, mikor Győrei Zsolt író, rendező azzal hívta fel, hogy monodrámát ír Latabárról, és a szerepet neki szánja. „De hát én nem vagyok Latyi” – szabadkozott Peller, s valóban, sem megjelenésében, sem karakterében nem is hasonlít az ország kedvenc komikusára. Ám a rendező nem azt kérte tőle, hogy utánozza Latyi csetlő-botló figuráját, hanghordozását. A Latabárné fia a színészsorsról szól: szívszorító dráma a színművész gyönyörű hivatásáról, örök kiszolgáltatottságáról. A történet hőse naponta feljár ágyban fekvő beteg édesanyjához, mesél neki az életéről, a színházról, az országról. Mindez megtörtént eseményeken alapul: Latabár valóban negyven éven át látogatta a sztróktól lebénult édesanyját, felolvasta neki az újságot, mesélt neki, gondoskodott róla.

Peller végül igent mondott erre a szakmai kihívásra. Rengeteg szöveget kellett megtanulnia, s művészileg is óriási a feladat, ugyanis az első jelenettől az utolsóig negyven év telik el a színpadon: a 20. századi történelmünk legtragikusabb időszaka. A nagy nevettető Latabár Kálmán élete tele volt keserűséggel, csalódással. Fiatalkorában bátyjával Árpáddal világsikereket értek el németországi színpadokon, mégis hazajöttek a 30-as években, mert Magyarországon akartak színészek lenni.

Csakhogy Latyit zsidó származása miatt letiltották a színpadról, a nyilas rémuralom idején bujkálnia kellett. Bár túlélte a háborút, súlyos cukorbeteg lett. Legjobb barátja, Rátonyi Róbert vitt neki gyógyszert. Majd a Rákosi-diktatúrában polgári származása miatt üldözték. Miközben a közönség imádta, idősebb korában a szakmájában egyre inkább mellőzték. A monodráma végén panaszolja édesanyjának: „Ha játszom a színházat, abból mindig csupa nevetés lesz. Ha meg az életet nézem, abból csupa könny.”

Manapság más történelmi korban élünk, de az anyanyelv iránti hűség hasonlóan fontos, és a mellőzés is ugyanúgy fáj. Meséli Peller Károly, hogy évekig játszott a bécsi Volksoperben. Beindulhatott volna a nemzetközi karrierje, de ő mégis arra vágyott, hogy az anyanyelvén játszhasson idehaza. Az operettszínháznak 27 éve tagja, ám új szerepeket alig kap, örül, ha akad havi 1-2 fellépése.

Édesanyjától azt tanulta, hogy a legnehezebb dolgokat is el lehet viselni derűvel, humorral. Pár évvel ezelőtt porig égett a családi házuk, s majdnem bent égett a tűzben ő is. Jöttek a szomszédok segíteni, akadt, aki pogácsát hozott nekik. „Ha előbb hozzák, hamuba sült pogácsa lett volna belőle.” – tréfálkozott Károly édesanyja. Peller Károly számára a szakmai körökben sokszor lenézett operett is terápia: derűvel és egy jobb élet reményével gyógyítja a reményteleneket is.

A próbák során végig kétségekkel küzdött: vajon elég hiteles-e Latabár szerepében? A premierre eljött Latabár legkisebb lánya, az akkor már több mint 90 éves Latabár Katika. Az előadás után megsimogatta Peller Károly arcát, és azt mondta: „Apuka valóban ugyanígy járt fel mindig a beteg nagyihoz és mesélt neki. Mintha újra otthon lettem volna.”  Katika sajnos azóta már elhunyt, de Károly sosem feledi el biztató szavait.

Sándor Zsuzsa

Fotó: Gordon Eszter