Kihasználatlan támogatási keretek
A nyilvános eseményre szép számban érkeztek a kerületben lakó nyugdíjasok. Niedermüller Péter polgármester megnyitójában több fontos témára felhívta a figyelmet. Az önkormányzat bővíti és korszerűsíti az otthonápolás rendszerét: több szakember áll majd rendelkezésre, több igény lesz kielégíthető. Ám az is fontos, hogy a helyiek éljenek az idősellátás lehetőségeivel. „Az a furcsa helyzet alakult ki – folytatta a polgármester – hogy a kerületből kevesebben jelentkeznek a helyi otthonokba, mint az ország más területeiről. Sokféle támogatást és segélyt is igényelhetnének a nyugdíjasaink, de ezt is alig használják ki. Úgy tűnik, a szolgáltatásokról nem jut el hozzájuk elegendő információ.” Az önkormányzat ezért a helyi kommunikációs rendszer újragondolásába kezd. A klubokban is segítséget fognak nyújtani a különböző kérvények kitöltéséhez.
A rendezvényen részt vett a KULT7 munkatársa is, aki elmondta: szeretnék felmérni a helyi idősek tájékozódási szokásait: melyik kommunikációs csatornákat használják leginkább, például a közösségi oldalakról vagy az Erzsébetváros újságból informálódnak-e? A KULT7 gazdag programválasztékot kínál ennek a korosztálynak is. A polgármester hozzátette: jó hír, hogy az ELTE szépkorúaknak tartott programjai, a Harmadik Kor Egyetemének előadásai, a VII. kerületi nyugdíjasoknak ingyenesen lesznek látogathatók a Kazinczy utca 23-27-ben. Ugyanakkor az önkormányzat várja az idősek javaslatait arról, milyen programokat szeretnének.
A résztvevőktől sok kérdés is érkezett. Többeket az érdekelt, hogyan lehetne a kerületet biztonságosabbá tenni. A polgármester elmondta: 100 millió forintot fordítanak a térfigyelő kamerák fejlesztésére, és több közterület-felügyelő lesz az utcákon. Remélik, hogy a rendőrség is tudja majd idén az állományát bővíteni. A találkozón ott volt Kovács Tünde, a Bischitz Központ új Idős-ellátás területéért felelős igazgatóhelyettese is. Kiemelte, hogy rendszeresebbek lesznek az óvodások és idősek közös programjai, és a helyi középiskolákkal is egyeztetnek arról, miként lehetne a fiatalokat jobban bevonni az idősek életébe, és közelebb hozni egymáshoz a korosztályokat.
Sándor Zsuzsa