Cselekvő emlékezet
Hetvenhét éve szabadult fel a pesti gettó
A Klauzál téren úgy százan gyűltünk össze vasárnap este, és gyújtottuk meg az emlékezés gyertyáit. 1945. január 18-án szabadította fel a szovjet hadsereg a VII. kerületi pesti gettót. Csak itt, a Klauzál téren több mint háromezer temetetlen holttestet hevert, de többezer halottat találtak a Dohány utcai zsinagógánál és a Kazinczy utcában is.
A gettót a Szálasi-kormány a Károly körút és a Kertész utca közötti 0,3 km2-es területen jelölte ki. Több mint hetvenezer zsidót zsúfoltak itt össze, köztük gyerekeket és időseket is. A mínusz húsz fokos hidegben fűtés nem volt, élelem alig, sokan éhen haltak. Másokat a nyilasok kínoztak halálra, lőttek a Dunába. A huszadik századi magyar történelem legtragikusabb hónapjai voltak ezek. Az emberiség elleni bűncselekmények helyszíne.
Akadtak azonban embermentők is, néhányuk emléktáblája ma is itt, a környéken található. Erzsébetvárosban immár negyedik éve rendezik meg januárban a megemlékezés sétáját, amelyet Deák Gábor, a Mazsike egyik alapítója vezet.
Az ő irányításával indultunk el vasárnap délután is a Csányi utca 5-ből, az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tártól, a Klauzál tér felé. Megálltunk közben a Jad Vasem Világ Igazainak emléktábláinál is, amelyeket Niedermüller Péter polgármester megkoszorúzott.
Emlékeztünk például a Csányi utca 2-nél, ahol a Vanczák lakatosüzem működött. Deák Gábor elmondta: Vanczák Béla fémbútorokat és babakocsikat készített. Feleségével és lányával körülbelül száz zsidót bújtattak és mentettek meg.
Pár lépésre innen, a Csányi utca 5-ben látható a ház falán Márton István emléktálája. Mosodája és kelmefestő műhelye volt itt, alatta pedig egy pincerendszer. Ott bújtatott el legalább hatvan-hetven zsidót a bátor iparosmester.
Nem kapott viszont máig sem emléktáblát az egyik legtragikusabb sorsú embermentő, Domonkos Miksa. Ő az I. világháborúban még főhadnagyként harcolt, majd századossá léptették elő és magas kitüntetéseinek köszönhetően úgynevezett Horthy-mentességet kapott. Később 1944-ban a Zsidó Tanács műszaki osztályát vezette, majd a nyilasok őt is elhurcolták. Domonkos Miksa a pesti gettó egyik vezetője lett, és sorstársait mentette, Wallenberggel együtt. A gettót ugyan túlélte, a kommunista diktatúrát már nem. Rákosiék cionisták elleni hajtóvadászatukban őt is elfogták, az ÁVO börtöneiben megkínozták. Azzal vádolták az embermentőt, hogy részt vett Wallenberg meggyilkolásában. A börtönből csak Sztálin halála után szabadult ki Miksa, 40 kilósan, a kínzásoktól súlyos betegen. Már csak pár hónapot élt: 1954-ben elhunyt.
Megemlékezésünk sétája a Klauzál téren ért véget, ahol a keresztény és zsidó egyházak képviselői mondtak beszédet.
Elekes Botond, az Unitárius egyházkerületi főgondnoka arra figyelmeztetett: „Emlékezzünk az áldozatokra, kik tanúkként állnak az örökkévaló fényességében. És önmagunkat is emlékeztessük arra, hogy a huszadik század szörnyűségei soha többé meg ne történhessenek! A cselekvő emlékezés bibliai parancs, e nélkül nem tudnánk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mi a feladatunk.” Az unitárius egyház világi vezetője végül Elie Wiesel holokauszt-túlélő, Nobel-békedíjas író hitvallását idézte: „Elfelejteni a halottakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnénk őket”.
A Klauzál téren a mai közélet torzulásait is élesen kritizálta Radnóti Zoltán, a Bét Sálom zsinagóga főrabbija. Szerinte az antiszemitizmus relativizálásához vezet, ahogyan ma a politikusok és pártok egymást rágalmazzák antiszemitizmussal. Nincs jogunk senkit sem ezzel megbélyegezni. „Itt állunk most mínusz 2 fokos januári hidegben vacogva – folytatta a főrabbi. – Pedig az igazi hideg 1945 januárjában volt, amikor mínusz húsz-harminc fokban éltek itt emberek hónapokig fűtés, élelem és víz nélkül. Az volt az igazi antiszemitizmus és népírtás. Nagyon fontos, hogy tiszteljük a saját tragédiáinkat, és ne hamisítsuk meg azokat.”
Beszédet mondott Erzsébetváros polgármestere is, hangsúlyozva a kerület felelősségét az emlékezetpolitikában. Majd gyertyák lobbantak az áldozatok előtt tisztelegve.
Megemlékezést tartott a Klauzál téren Őri Imre, katolikus káplán is. De vajon miért érezte fontosnak, hogy egy holokauszt-emléknapon a keresztény egyház képviseletében megjelenjen? Őri Imre hangsúlyozta:
– Mindenki számára létfontosságú, hogy az igazi emberi méltóság mellette foglaljon állást, és ezt soha nem gyalázták meg olyan mértékben, mint a Shoah idején. Ami itt történt, az nem csak a zsidóság, hanem minden ember számára fájdalmas. Ezt egyetlen népcsoport ellen sem szabad soha többé elkövetni.
Elekes Botond, az Unitárius egyháztól hozzá ette: a holokausztra való emlékezés a kereszténység fundamentumából következik:
– A keresztény ember a szeretetet és a békét hirdeti, nem teheti meg, hogy más hitű, más származású emberek tragédiája felett szemet hunyjon.
A Klauzál térről még sokan visszatértünk a Csányi utca 5-ba, ahol a hetvenhetedik évforduló alkalmából megnyitották A numerus clausus és a lányok című fotókiállítást, amely február 2-ig megtekinthető. Eljött a kiállításra Niedermüller Péter is, akitől azt is megkérdeztük, mit tehet egy kerület a társadalmi megbékélésért, a kirekesztés ellen?
– Mi próbálunk ebben másoknak is példát mutatni – felelte a polgármester. – Nálunk nincsenek olyan megkülönböztetések, mint amelyek máshol még előfordulnak az országban. Azért dolgozunk, hogy Erzsébetváros igazi befogadó hely legyen, minél többen jöjjenek ide dolgozni, és alkotni. A kerület kulturális koncepciójának is a sokszínűség a lényege, fiatal művészeknek is szeretnénk itt lehetőséget adni.
Niedermüller Péter hozzátette: a megemlékezés nem csak a múltról, hanem a jelenről és a jövőről is szól. Épp ezért az önkormányzat hamarosan pályázatot fog kiírni diákoknak és ifjú alkotóknak is, hogy a művészeten keresztül mutassák meg: mit jelent számukra a holokauszt, mit szeretnének a mai Magyarországon ebből megőrizni és továbbadni?
