Újságíró, a Köznevelés volt főszerkesztője, művelődéstörténeti író, évekig a Magyar Rádió rovatvezetője, és ami lapunk számára is megtisztelő, a Csányi5 rendszeres előadója. Nemrég megjelent könyve, az „Ahasvérus – Zsidó történetek” a zsidó múlt különösségeit veszi számba. A történeti esszék zöme a Csányi5-ben tartott előadások szerkesztett változata. Ha már Ahasvérust említjük, kezdjük azzal, hogy Ahasvérusból kettő is van. A bibliai Ahasvérus (Eszter könyve) nem más, mint Xerxész nagykirály, a világmindenség ura. A középkori Ahasvéros (egyetlen magánhangzó eltéréssel) maga a bolygó zsidó, antiszemiták kedvelt toposza, a Jézust arcul ütő templomszolga, aki azzal bűnhődik, hogy nem halhat meg, megnyugvás nélkül kell vándorolnia Krisztus második eljöveteléig. A név a középkorban a zsidó szó pejoratív szinonimája. Egy nagy költő kivétel ez alól, Arany János, aki Ahasvéros vándorlását önnön sorsával azonosította.

Kiviláglik a huszonöt történet közül a Marx-polémia. Antiszemita volt-e trieri rabbi unokája? Marx még fiatal fejjel írta A zsidókérdéshez című tanulmányát, amelyben Bruno Bauer álláspontját opponálta. Bauer szerint a zsidó emancipáció megoldása az állam szekularizálása, a keresztény állam nem teheti egyenlővé a másvallásúakat. Marx szerint a korának zsidósága a kapitalista archetípusa. A megoldás a kapitalizmus felszámolása lesz. Szunyogh szerint Marx tehetségének átka, hogy tévedéseit (netán ostobaságait) rendkívüli meggyőző erővel, szenvedéllyel párosítja.

Könnyedebb témák is szerepelnek. Például az, hogy „zsidó találmány”-e a mozi és Hollywood, amelynek első vezéralakja a Zemplén megyéből elszármazott Zukor Adolph volt. Neumann János válaszolta egy interjúban a szokásos kérdésre (terheli-e felelősség a magyar tudósokat az atombombáért?): „Nézze, a magyarok előbb megteremtették Hollywoodot, mielőtt a jóval ártalmatlanabb atombombát megcsinálták.”

Miért titokzatos hely Erzsébetváros, kérdezi Szunyogh. Mert, bár Erzsébetváros építészeti emlékei újkoribbak, mint a középkori épületeiről nevezetes Prága, Lemberg vagy Krakkó, Erzsébetvárosban fennmaradt valami, ami pótolhatatlan. Maga a zsidó élet. Fennmaradtak a zsidó intézmények. Tízezrek élték túl a háborút, és ennek összetéveszthetetlen kulturális kisugárzása van. Szunyogh magáról mondja: ő nem tudós, a „történelem idegenvezetője.” „Ajándéka a sorsnak, hogy a zsidó kultúrával foglalkozni kezdtem. Úgy éreztem, a világiasabb közegben megkoptak a hagyományok. Korszerűbb nézőpontba helyezve kell őket felfrissíteni.” Ugyanakkor a zsidó történetek a magyar kultúrával szimbiózisban élnek. Szunyogh is megkapta a vádat, hogy a könnyed stílus a történelmet „bulvárossá teszi.” Szunyogh szerint nem árt, ha a szövegek olvasmányosak. A témaválasztásnál szempont, hogy a sztori ne csak komoly, érdekes is legyen. Ez elmehet olyan kérdésig, mint a „Zsidó volt-e az Árpád-ház?” című fejezet. Kétségtelen, a magyar középkor első uralkodói görög, vagy újszövetségi neveket kaptak (István, András). Európában példa nélküli, hogy a királyok között felbukkannak ószövetségi nevek is. (Sámuel, Salamon.) Érdekes feltételezés, hogy a honfoglalók vezető klánjait a kazár környezeteben érhette zsidó hatás is. (A kazár uralkodók a keresztény és muszlim kultúra szorításában választhatták a judaizmust.) A Terézvárosból elszármazott Arthur Koestler komplett elméletet dolgozott ki a „tizenharmadik törzsről”. Feltételezése szerint a keleti zsidóság kazár maradványokból szerveződött. „Ha a kazárok zsidó vallásáról szóló feltevés megáll”, szövi tovább Szunyogh, „elképzelhető, hogy a magyarok vezetői kazár főnökeik kedvéért betértek”. De eddig csak mértékkel mehetünk el. Érjük be annyival, hogy Szunyogh előadásai merészek és gondolatébresztők.

Érdemes miattuk a Csányi5-öt felkeresni.

Buják Attila