Élete legalább olyan kalandos, mint művészete – írják az évfordulós rezümék. Tényleg járt Észak-Afrikában, kikötőmunkásként Hamburgban. A 120 éve, 1905. március 29-én született Rejtő Jenő nemcsak kalandos élete és az évforduló miatt került a figyelem fókuszába. Egyrészt ismét afféle Rejtő reneszánsz van (sokadszor), másrészt a korszellem, a hangulat a munkaszolgálatosként elhunyt Rejtő sorsát baljósan felidézi. A köznyelv évtizedek óta tele van sokat idézett Rejtő poénokkal.

Rejtőnek Erzsébetvárosban két emléktáblája van, egymástól ötpercnyire. (A szerző ebből a szempontból is unikum.) Egyik tényleges szülőházán, a Szövetség utca 22-ben, ahonnan születése után hamarosan elköltöztek. A másik gyermekkorának, eszmélésének színhelyén, a néhai Izabella tér 5-ben. (Ma Rejtő Jenő utca.) A 120 éves születésnapon harmincan gyülekeztünk a Szövetség utcában, harminc elkötelezett Rejtő olvasó.

Erzsébetváros Önkormányzata és a Kult7 Művészeti és Kulturális Központ koszorúzást, majd emléktúrát szervezett. A délutánt Rejtő filmvetítés zárta. Szücs Balázs alpolgármester megnyitója után Thuróczy Gergely irodalomtörténész, avatott Rejtő kutató az egyik leglelkesebb olvasónak, Lányi Andrásnak adta át a szót.

Lányi 1988-ban jelentette meg, a szójátékkal Babitsra utalva, „Az írástudók áru(vá vá)lása” című könyvét. Jelképszerű, mint Lányi mondja, hogy a harmincnyolc évesen elhunyt Rejtő két és fél év alatt írta meg ikonikussá vált könyveit. Elképesztő munkatempóban dolgozott. Legenda, hogy a kávéházban a pincérnek kéziratokkal fizetett, legenda, hogy idegenlégiósként Afrikában szolgált. Nem legenda, hogy ott volt Siófokon a panzióban, ahol Karinthy agyvérzést kapott, miközben zsebében lapult a Rejtőtől nyert 38 pengő. És sajnos nem legenda, hogy ez a két termékeny év baljós események kezdőpontja lett. 1939-ben kitört a háború, 1940-ben Hitler Európát szinte teljesen letarolta. Az eseménysor az író halálához vezetett.

Szabad-e az akasztófa alatt viccelődni, a hóhér szemébe nevetni? Az elítéltnek mindenképpen. Nem véletlen, hogy ösztöne Rejtőt ’39-ben a kor adekvát műfaja, a komikus ponyva felé sodorta. Nem véletlen, hogy a Rejtő P. Howardok olyan nagy példányszámokban fogytak. Ahogy az sem véletlen, hogy Rejtő most jött ismét divatba (persze mindig is népszerű volt), jegyzi meg Lányi, arra utalva, ami a mai, zaklatott időben nemzedékünkre várhat. Rejtő humora hamisítatlan pesti akasztófahumor. Annak a humornak volt klasszikus követője, amit Molnár Ferenc és Karinthy közreműködésével fogadott be a „magas irodalom.” Ez volt a ponyva igazi fénykora, mikor a történelem kezdett ponyvához hasonlítani. Ha megnézzük a korszak hőseit, rettenetes szörnyetegeit (lásd még Chaplin: Diktátor) ponyvafiguráknak látszanak. Hitler vagy Mussolini (ha nem lenne a kezük véres) Rejtő ponyvában is szerepelhetnének. A Rejtő hősök sorsa örök rejtőzködés, menekülés.

Egyik hőse, Senki Alfonz tulajdonképpen jogellenesen tartózkodik a Föld bolygón, mert a világ összes államából ki van tiltva. Hősei álneveken élnek, néha nem tudják, kicsodák, egyszer éljenzik, máskor lincseléssel fenyegetik őket – maguk sem tudják, miért. Táborokban élnek dzsungel és sivatag peremén. Valaha Rejtőt azzal próbálták behozni az igazi irodalomba, hogy „a ponyva paródiáját” írta. Ez jószándékú állítás, de nem igaz. Rejtő vérbeli ponyvát akart írni és sikerült is. Akaratlanul átszüremlett rajta a kor. Lányi szerint a Rejtő katarzis lényege, hogy felismerjük benne a korszak összes képtelenségét. Lehet, hogy az író szándéka nem ez volt, de végül ide lyukadunk ki. Bizarr lett volna Rejtőt (ha megéri) a szocializmus éveiben viszontlátni. Mit kezdett volna a tervgazdaság világában?

A bevezető után Thuróczy Gergely, Szücs Balázs és Lányi András megkoszorúzta az emléktáblát. A közönség Thuróczy vezetésével Rejtő kereső városnézésre indult. Jártak a Rejtő Jenő utcában, a Kertész utcában és a Körúton. Zárásként megnézték a Pillanatnyi pénzzavar című, Rejtő szüzsé alapján készült filmet. Április elsején Rejtő-kvízen vehetett részt az érdeklődő közönség.

Buják Attila