Magyar zsidó olimpiai bajnoknők sorsa – Szunyogh Szabolcs előadása

A Csányi5 Facebook-oldalán tavaly volt látható Szunyogh Szabolcs előadása a magyar zsidó női sportolókról. A sikerre való tekintettel az Erzsébetváros Kincsei sorozatban ismétlésre kérték. A történetekben kifogyhatatlan előadó az „élő verziót” kibővítve ismételte meg.    

A helyzet többszörösen kisebbségi: nő és zsidó, háború és holokauszt, nehezített életpálya és sikeres versenysport. „Alapvetően könnyed és nyárias téma”, kommentálta Szunyogh. Hogy mitől nyárias valami, azon vitázhatunk. Nyárias a sok sportanekdota. Felszabadító, mert a történetek sikertörténetek, méghozzá magyar sikerek. (Mert áruljuk el, ezek a sportolók Magyarországot aranyozták be.) Az 1945 előtti korszak 58 olimpiai győztese között 16 zsidó származású sportoló volt, 80 aranyból 27-et zsidó sportolók nyertek. Ez több mint a magyar aranyak harmada.

Kronberger Lily négyszeres műkorcsolyázó világbajnok, Kronberger Miksa fakereskedő lánya nem nyerhetett olimpiát. (Ilyen szám az olimpián akkor még nem volt.) Sőt, női versenyzők sem voltak. A világbajnoki címekért férfiakkal kellett Lilynek megküzdenie. Lily volt az első műkorcsolyázó, aki kűrjét zenei aláfestés mellett futotta. Ez Kodály ötlete volt, a számhoz írt dal is Kodály Zoltán műve.

Az Elek testvérek (Ilona és Margit, Csibi és Maca) pályája az élni akarás diadala. Csibi és Maca a zongoraórák mellett titokban vívóedzésekre járt. Ez rendben is volt. Csakhogy Csibi a zenélés mellett tőrvívásban az első magyar női olimpiai aranyat is megnyerte. Fiatalkori pályájának csúcsa 1936-ban a berlini olimpia volt. A náci vezetés az arany reményében egy Amerikába menekült „árja külsejű”, szőke, kékszemű, zsidó származású vívólányt, Helene Mayert a család fenyegetésével kényszerített az indulásra. A győzelmet a „három Ilona” (Helen Mayer, Elek Ilona és az osztrák zsidó Ellen Preis) csatájában a magyar Ilona szerezte meg. Elek Ilonát, apai ágon zsidó lévén, a Honvéd Tiszti Klub és klubja, a MAC még az olimpia előtt kizárta. Az igazi teljesítményt Elek ezután produkálta. Tizenkét év kihagyás után 1948-ban, Londonban, negyvenegy évesen megvédte berlini címét. Helsinkiben, negyvenöt évesen már „csak” az ezüst jött össze. A testvérek írják önéletrajzi könyvükben: pályafutásukból tizenkét év kimaradt. Mindezek „mellett és mindezek ellenére” élnek. Mi lett volna, ha szerencséjük is van?

A harmadik megakarrier egy törékeny, aprócska óriásé. Klein, Keleti Ágnes 103 évesen a legidősebb élő olimpiai bajnokunk. A Rákóczi tér 4-ben született, a család élt Erzsébetvárosban is. 1921-ben születni nem jó ómen, de 102 évbe sok minden belefér. Holokauszt, zsír- és szalonnakereskedő apa, az apa deportálása, halála, érettségi, álcázásként kitanult szűcs szakma, Wallenberg segítsége. Két gyermek és öt olimpiai arany, egy Helsinkiben, négy Melbourne-ben, ahonnan Ágnes asszony nem tér vissza. Rúdtáncosnak szegődik Ausztráliában, majd Izraelbe megy, ahol megteremti az izraeli tornasportot és a modern tornatanári képzést. Egyre gyakrabban látogat haza, de az elmúltakról nem szívesen beszél. És a végtelen történet folytatódik. Rotter Emíliával, a négyszeres világbajnok műkorcsolyázóval, Sipos Anna tizenegyszeres világbajnok asztaliteniszezővel, Székely Évával, a „Pillangókisasszonnyal”, a Nemzet Sportolójával.

A történetek a túlélésről és a reményről szólnak. Lehet, hogy van bennük valami nyárias. Mégis szomorkásnak érezzük őket.