Erzsébetváros Önkormányzat

2021. május 7. Ma Gizella napja van

Erzsébetváros testülete a lakók érdekeit néző költségvetést szavazott meg

Az erzsébetvárosi képviselő-testület szerdán fogadta el a kerület 2020-as költségvetését, amelyben kiemelt figyelmet fordít a lakók érdekeit szolgáló intézkedésekre. Az önkormányzat vállalja száz bérlakás felújítását, erre minden eddiginél nagyobb összeget, 1 milliárd 54 millió forintot szán. Kibővítették a szociális támogatottak körét, és a közterületek takarításra a korábbinál 25%-kal többet költenek ez évben. Az Okos Város program részeként kísérleti jelleggel, fénnyel jelző “okos zebrákat” is létesítenek. A VII. kerületi diákok Karinthy Frigyes ösztöndíjban részesülhetnek az idei évtől. Most először 106,5 millió forint felhasználásáról a helyiek döntenek. Ez a „részvételi költségvetés”.

Erzsébetváros önkormányzata kiemelten fontosnak tartja, hogy a kerület költségvetése takarékos és a lakók érdekeit szolgáló tervezet legyen. Céljuk, hogy európai normák szerint olyan kerületet építsenek, ami élhető és megfelel a 21. századi követelményeknek.

Vill felkapcs9

Csak idén, eddig ennyi pénz vett el önöktől és a kerülettől a kormány!

Keresés az oldalon
Feliratkozás Hírlevélre
Koronavírussal kapcsolatos híreink
Tájékoztatás időseknek
Képviselő-testületi ülések megtekintése
Elérhetőségeink

  1073 Budapest Erzsébet Krt. 6.

  +36-1-462-3100