„ERZSÉBETVÁROS SPORTJÁÉRT” DÍJAZOTTAK – 2018

„Erzsébetváros Sportjáért” díjazottak – 2018


Krajnyák Zsuzsanna

Krajnyák Zsuzsanna 1998 óta UTE Vívószakosztály versenyzője, kerekes székes vívója. Fejlődési rendellenességgel született, művégtaggal él. Idén lesz 20 éve, hogy a VII. kerületben edz, a Király utcai vívóteremben készülők fel Országos Bajnokságra, Európa Bajnokságra, Világ Bajnokságra és Paralimpiára. 2002-óta Feczer Viktor Mesteredzővel készül összes versenyére. Kiemelkedő teljesítményét mutatja, hogy eddig 5 Paralimpián vett részt, összesen 11 éremmel tért haza. A legutóbbi, 2016-os riói Paralimpián 3 érmet, egy egyéni és két csapatérmet nyert, tőr egyéni 3. hely, tőr csapat 2. hely, párbajtőr csapat 3. hely. Kérem, engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül említsek eredményeket: 2014 - Strasbourg EB: tőr egyéni 1. hely, 2013 - Budapest VB: tőr csapat 3. hely, párbajtőr csapat 3. hely, 2012 - LONDON Paralimpia: Párbajtőr egyéni 2. hely, tőr egyéni 3. hely, párbajtőr csapat 2. hely.

Számos díjban is részesült:2016 –2017 – ben „Az Év fogyatékos női sportolójává” választották,2016 –ban „Az Év fogyatékos csapatának tagjai közé választották, majd ugyanebben az évben a Magyar Érdemrend középkeresztjét is megkapta. Külön szeretnénk megemlíteni, hogy 2006 -ban sportolói Oscar díjra jelölték, a világ legjobb parasportolói közé, és Magyarországról még soha senkit nem jelöltek erre a díjra!

 

Győri Ferenc

Győri Ferenc személyi edző, rehabilitációs és korrekciós edző, valamint masszőr, aki igen sokoldalú szakmai tevékenységet folytat kerületünkben.

Sokat segít arra rászorulóknak, tanácsadással, személyi edzések tartásával.

Ezen kívül foglalkozik sérülések, műtétek utáni rehabilitációval, sport-és gyógy-masszázs, speciális kezelések végzésével, tartáskorrekcióval.

2015-től a Fitness Akadémia (Felsőfokú szakképzéseket folytató magániskola) fitness szakág-vezetője, személyi és testépítő edzők tanára. Nagy tapasztalata van a különböző fitness rendezvények szervezésében, lebonyolításában illetve szakmai vezetőként az online fitnesz rendszerébe is bekapcsolódott. Itt a fitness mobil applikációs szoftverek fejlesztése és informatikai fejlesztések szakmai felügyelete, irányítása a rendszerbe regisztrált fitness edzők kiválasztása, koordinálása, képzése volt a munkaköre.

2012-2014 közötti időszakban, valamint 2018-tól ismét egyetemi óraadóként dolgozik a Semmelweis Egyetem TSK keretében, ahol fitnesz- eszközismeretet és rekreáció tárgyat oktat, tanulmányait is a Semmelweis Egyetemen végezte.

Szakmai tudása mély elhivatottsággal párosul, munkabírása, lelkesedése, a másoknak való segítés szándéka számára kihívás, élete értelme. Edzői munkája hiteles és példaértékű, hiteles fáradhatatlanul mindent megtesz másokért, mondhatjuk, az egészséges életmód, a mozgás örömének fő hirdetője, talán mondhatjuk, hogy annak „nagykövete”.

 

Kállai Zoltán

Kállai Zoltán családi hátterének köszönheti kerületi kötődését, mivel szülei itt élnek és dolgoznak. Erzsébetvárosban született és azóta is a kerületünk lakosa. A fasori óvodába járt, majd tanulmányait a Dob utcai általános iskolába folytatta. Sporttehetségének köszönhetően hamar átkerült a hazai utánpótlás-nevelés egyik legismertebb fellegvárában Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületbe.  Jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem harmadéves hallgatója.

Sportpályafutását 1990-ben kezdte, 2010-ben klubbot váltott és az óta a Budapesti Honvéd Sport Egyesület tagja. Edzője: Kelemen Zoltán. 2015 óta a Magyar Válogatott tagja, a válogatottal hat Világbajnokságon szerepelt eredményesen, ezen kívül többszörös magyar és mesterfokú bajnokságot nyert idehaza. Fontosabb versenyzői eredményei közül – a teljesség igénye nélkül szeretnénk megemlíteni a 2017-es Mesterfokú Bajnokságon, ló lengésben szerzett 1. helyét, szintén a tavalyi évben a Koperi Világkupán szerzett 2. helyezését. Kállai Zoltán a lólengés bajnoka, de a 1011-es Országos bajnokságon „talajon” is 1. helyezést szerzett, de Mesterfokú bajnokságon már nyújtón is bajnoki címet szerzett.

 

Sirály Életmód SE

A Sirály Életmód SE 1998 évben alakult, közhasznú szervezetként. Jelenleg hat szakosztállyal működik, és a szabadidős sportolóknak versenyzési lehetőséget, a fiataloknak alternatív szabadidős programokat biztosít.  A Sirály Életmód SE sakk szakosztályának működése, és tevékenysége, kiemelt Erzsébetvárosban, megalakulása, azaz 2004 év óta van jelen, és dolgozik a közösségi házban és a kerület két általános iskolájában, a Baross Gábor, és a Bárdos Lajos iskolákban is.

Feladata volt diákversenyek szervezése, igény szerint részvétel a Gyermeknapon, és egyéb kulturális rendezvényeken.  Több alkalommal a Balatonon szervezett nagy létszámú nemzetközi sakkversenyeket. Az ifjúsági oktatás mellett, a Sirály Életmód SE sakk szakosztálya immár ötödik éve szervezi, és a kerületek támogatásával rendezi meg a sakk diákolimpiákat is.

A kerületi sakk diákolimpiákon a VII. kerületből, a Sirály SE tanítványai közül ketten, Balogh Dominik a Baross iskolából, Csönge Dániel a Bárdos iskolából bejutott az országos ifjúsági bajnokság döntőjébe, ahol eredményesen szerepeltek, a mezőny első harmadában végeztek.

A Sirály SE tagja Wágner Ildikó Réka az országos korcsoportos csapat diák sakkolimpián 2017 évben a harmadik helyezést érte el a Szilágyi Erzsébet Gimnázium csapatával.

Mindhárom Sirály SE versenyző kerületi lakos.

A felnőtt versenyzőik is komoly sikereket tudhatnak magukénak: Példátlan siker a klub történetében, hogy két játékosunk, Voján István, és Almádi Balázs részt vehetett Macedóniában a látássérültek olimpiáján, ahol Magyarország 12 év után képviseltette magát. Versenyzőjük, Voján István két évtizede tart sakk szakköröket a vakok és csökkent látóképességű gyerekeknek a Vakok Intézetében.

A Sirály SE a Magyar Nők Érdekszövetsége támogatásával igyekszik szakmailag is támogatni a magyar női sakkozást. Végül meg kell említeni, hogy Juhász Bélának, a szakosztály vezetőjének a Magyar Sakkszövetség elnöksége, több évtizedes kiemelkedő munkájáért 2017 évben a Magyar Sakkozásért díjat adományozott.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT