"ERZSÉBETVÁROS SPORTJÁÉRT" DÍJAZOTTAK LISTÁJA - 2013

„Erzsébetváros Sportjáért ” díj - Káposztás Miklós, sakk – mesteredző

 

Káposztás Miklós nemzetközi sakkmester, mesteredző, a VASAS Sport Club aranygyűrűjével kitüntetett örökös tagja. 1939. április 3-án született Budapesten. 50 éve kerületünk lakója.

56 évvel ezelőtt lépett be a Vasas Sport Club kötelékébe, és a mai napig aktív tagja, versenyzője.

Tanult szakmája szerint bádogos, 8 évet dolgozott is a szakmában. 1961-ben érettségizett a József Attila Gimnáziumban, esti tagozaton, emellett nappal dolgozott. A tanulás és a munka mellett szabadidejében versenyzett, már ekkor eredményeket elérve.

Játszott a szlovák szuperligában - ahol bajnokságot nyertek, valamint a német reginál ligában is.

Díjazására reagálva kiemelte: külön örömmel tölti el, hogy Nemzeti Ünnepünkön veheti át a VII. kerületi Önkormányzat kitüntető díját, és hogy gyermekeivel és unokáival ünnepelhet. Korábbi díjátadóihoz hasonlóan hivatkozott Arany János soraira: "Kaptam díjat, bár nem kértem, több a hírnév, mint az érdem..."

Budapest Főváros VII. kerületi Önkormányzat Képviselő testülete Káposztás Miklósnak,  a sport területén elért kimagasló eredményeinek elismerése jeléül  adományozza az  „Erzsébetváros Sportjáért" díjat.

„Erzsébetváros Sportjáért ” díj - Art Corner Szabadidő, Sport- és Kulturális Egyesületet.

Az Art-Corner Szabadidő, Sport és Kulturális Egyesületet 1990. március 30-án alapította 18 fő magán személy, valamint öt jogi személyiségű cég.
Az Egyesület az alapítók eredeti szándékai szerint a kortárs képzőművészet egyik bázisa szeretett volna lenni, másodlagos szándék szerint, pedig a részvevő tagok részére anyagi alapot kívánt teremteni a szabadidő tartalmas eltöltésére, valamint szezonális sporttevékenységük és kulturális igényeik kielégítésére. 

Az 1992. évi nyári felkészülés és edzőmeccsek után, az 1992/93-es bajnoki évben nevezete be először az Egyesület a focicsapatát hivatalos bajnokságba, és azóta állandó szereplője a Budapesti Labdarúgó Szövetség különböző szintű bajnokságainak.
Mára szinte már egyetlen tevékenysége a sporttevékenység. Ezen belül is az A.C. Zrínyi fantázianevű labdarúgó csapat üzemeltetése, amely alapján az Egyesület, napjainkra Budapest egyik legnagyobb bázis vállalati háttér nélkül alakult és működtetett, önerőből finanszírozott sport egyesületévé vált. A 2005. év elején már 8 különböző korosztályos csapatot szerepeltet különböző bajnoki osztályokban. 
Az Egyesület 2002-től foglalkozik utánpótlás neveléssel, először egy testvércsapattal közösen, majd 2003. nyarától már teljesen önállóan.
Az Egyesület a kezdetektől résztvevője és alapító tagja a Magyarországon korszakos jelentőségű Bozsik programnak.

A Egyesület már 23 éve elkötelezett a futball és az utánpótlás-nevelés mellett mind kerületi, mind fővárosi viszonylatban, így méltán érdemelte ki az "Erzsébetváros Sportjáért" Díjat, melyet Budapest Főváros VII. kerületi Önkormányzat Képviselő testülete adományoz az Art-Corner SZ.S.K.E. részére.

 

 

„Erzsébetváros Sportjáért ” díj - Sirály Életmód Klub

 

A Klub 1998-ban alakult; 1999 óta közhasznúként bejegyzett nonprofit szervezet. Közhasznúsága magáért beszél, hiszen mindenki számára lehetőséget biztosít a testmozgásra.

Célja, hogy elősegítse a lakosság rendszeres testedzését, sportolását. Szervezett keretek között biztosítja a mozgás, az aktív kikapcsolódás, és a versenyzési lehetőség élményét - ezzel hozzájárulva a lakosság egészségének, jó közérzetének fenntartásához, javításához.

Programjai között szerepelnek: gyalog- és kerékpár túrák, torna, nyári táborok, életmód tanácsadás, valamint asztalitenisz, asztali jéghoki, duatlon, triatlon , futó, kispályás foci, röplabda, sakk, és turisztika szakosztályok közül választhatnak a sportolni vágyók. Lehetőséget biztosítanak egyéni, illetve családos

A klubot teljes egészében önkéntesen működtetik, ami példázza az elkötelezettséget a sport szeretete iránt, így méltán érdemelték ki az "Erzsébetváros Sportjáért" Díjat, melyet Budapest Főváros VII. kerületi Önkormányzat Képviselő testülete adományoz a Sirály Életmód Klub részére.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT