Erzsébetváros Önkormányzat

2020. július 13. Ma Jenő napja van

Erzsébetváros vezetése minden lehetséges intézkedést megtesz egy esetleges járvány megelőzésére

Mint ismeretes Niedermüller Péter polgármester két kollégájával, az egyébként orvos végzettségű dr. László Imrével és Cserdiné Németh Angélával már több mint egy hónappal ezelőtt, január 31-én kezdeményezte a közös fővárosi protokoll felállítását egy esetleges járvány elkerülésére.

Az előkészítő munka után egy héttel, február 8-án - egy szombati napon - találkoztak a budapesti kerületek polgármesterei a XI. kerületben, ahol a házigazda dr. László Imre mellett több orvos, köztük a volt tiszti főorvos dr. Falus Ferenc meghallgatása után kijelölték a tennivalókat.

Megállapodtak abban, hogy az elsődleges feladat a figyelem felhívása a higiénés szabályok betartására, a járvány hazai megjelenése esetén pedig az intézmények ellátása fertőtlenítő eszközökkel és a háziorvosok segítése az előírt egészségügyi maszkok beszerzésében.

Ezen a héten, a kialakult helyzetre tekintettel Ujvári-Kövér Mónika Erzsébetváros alpolgármestere kezdeményezte az intézkedések hatályba léptetését.

A kerület vezetése csütörtökön részletesen is rögzíti a megteendő lépéseket. Egyben azt kéri a kerületben működő munkahelyek és vendéglátó-ipari egységek vezetőitől, hogy saját területükön ők is tegyék lehetővé az alap higiéniai előírások még szigorúbb betartását.

Időközben elkészült egy ismeretterjesztő animációs film is, ami ugyan már elérhető az önkormányzat Facebook oldalán, de most ismét feltesszük, hogy az is megnézhesse, aki még nem látta.

Ezzel is azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy pánikra továbbra sincs ok, de a felelősségteljes óvatosság elkerülhetetlen.

 

(A az alábbi képes tájékoztatót Dr. László Imre és Dr. Komáromi Zoltán egészségügyi szakemberek állították össze.)

koronavirus