Erzsébetváros Önkormányzat

2020. december 2. Ma Melinda napja van

Gondoskodás járványidőszakban! Nem hagyjuk magukra a rászorulókat!

Erzsébetváros a kormány segítsége nélkül is ellátja a járvány elhárításával kapcsolatos feladatait. Bevásárolunk a rászorulóknak, ingyenes szűréseket biztosítunk a szociális és egészségügyi ellátásban dolgozóknak, maszkokat és védőfelszereléseket szereztünk be, otthonápolási támogatást adunk a lábadozóknak.

A koronavírus járvány bekövetkeztével szinte pillanatok alatt azzal kellett szembesülnünk, hogy emberek százai, ezrei betegedtek meg, és haltak meg. A kormány összevissza kapkodva az önkormányzatokra hárította a védekezést, miközben a legkülönbözőbb elvonásokkal élt, egyre másra szűntek meg a munkahelyek, az emberek életét egyre inkább az általános bizonytalanság határozta meg.

A járvány első hulláma óta az önkormányzatok és a központi kormány között szinte megszűnt az együttműködés. Források és döntéshozatali jogkörök elvonása mellett helyi szinten a védekezéshez szükséges információkat se kapták meg a polgármesterek és a képviselők. A járvány egyre súlyosabbá válásával a terhek abszurd növekedését és a felelősség maximális áthárítását tapasztalhatták meg az önkormányzatok a központi kormányzat részéről.

Erzsébetváros azonban a nehéz helyzet ellenére hatékonyan próbálja folyamatosan ellátni a járvány elhárításával kapcsolatos teendőket.

A legnagyobb járványügyi terhelés heteiben 91 alkalommal mentek bevásárolni az önkormányzat munkatársai élelmiszert, gyógyszereket az időseknek, vagy házi karanténban lévőknek. Március közepe óta összesen már 1330 alkalommal vásároltunk be a rászorulóknak.

Erzsébetváros önkormányzata is végez szűréseket. Minél több embert tesztelünk koronavírusra, annál nagyobb biztonságban élhetünk, az önkormányzat ezért megrendelt 2500 tesztet. Elsősorban a szociális és pandémiás ellátásban résztvevő dolgozókat fogjuk szűrni.

A Fővárostól 5 ezer darab FFP2 típusú maszkot, és 85 ezer darab egyszer használatos sebészeti szájmaszkot vásárolt az Önkormányzat. A fertőzés, és a megfertőződés ellen a szűrésen túl maszkokkal lehet a leghatékonyabban védekezni, ezért fontos, hogy minél több maszkot tudjunk osztani az embereknek. A 65 ezer maszkból 25 ezer darabot a kerületi idős, veszélyeztetett emberek között osztottunk szét. A kerület 65 év feletti lakosainak 30 ezer szájmaszkot kézbesítettünk. 

57 ezer forint otthonápolási támogatást adtunk azoknak a háztartásoknak, ahol egy-egy családtagot helyhiány miatt hazaküldtek a kórházból. Ezt a pénzt arra kapják, hogy fel tudjanak venni valakit, aki segíthet a gondozásban. A támogatásról szóló rendelet hatályba lépett, a támogatás már igényelhető az önkormányzattól ezen a linken

 

covid infografika-1090px