Erzsébetváros Önkormányzat

2020. április 1. Ma Hugó napja van

Gettó 75 megemlékezés

A Budapesti gettó felszabadulásának 75. évfordulójára emlékeztünk a múlt héten Erzsébetvárosban.

A záró rendezvényt vasárnap este Niedermüller Péter Erzsébetváros polgármestere nyitotta meg egy budapesti szálloda dísztermében. Köszöntette az eseményen résztvevő zsidó egyházak képviseletét a diplomáciai testületek képviselőit, Budapest fővárosi és parlamenti képviselőit és Erzsébetváros önkormányzatának tagjait, majd külön köszöntötte Sommer Katalint, aki maga is a gettó borzalmainak túlélője.

„Az hogy ő is köreinkben lehet, a legnagyobb ajándék.” mondta a polgármester majd beszédében kiemelte:

„75 év elteltével a budapesti gettóról megemlékezni nehéz feladat és a zsidó embertársainkat ért borzalmak miatti felelősség a mai napig a vállunkon van.

Az emlékezés különösen fontos, most amikor Európában mindenütt látjuk, hogy az antiszemitizmus megerősödik… azt remélem, hogy ma azért vagyunk itt, mert mindannyian azt mondjuk, hogy nem fogunk eltűrni semmiféle fajta megkülönböztetést, kirekesztést, az antiszemitizmusnak semmilyen formáját sem most sem jövőre sem semmikor.”

A rendezvényen ezután a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek előadását hallhatták a résztvevők majd következett Frölich Róbert a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának beszéde.

Ő szintén az emlékezés fontosságát, az emlékek megőrzését emelte ki köszöntőjében:

-Hogyan tudunk emlékezni valamire, ami nem a saját emlékünk?- Vetette fel a kérdést majd később hozzátette:

 „Az emléket nem szabad elfelejteni, az emléket őrizni, kell. Beszéld el az utódaidnak, mondd el mindazt, ami veled történt a jót és a rosszat egyaránt...

Mondd el mindazt, amit fontosnak tartasz, hogy a kollektív emlékezetbe beépüljön, mert eljön az idő, amikor már nem lesznek szemtanúk. Eljön az idő, amikor már nincs senki, aki első kézből el tudná mondani, hogy mi történt, de akkor neked tovább kell adni az emléket, akkor neked tovább kell vinni azt, hogy mi történt, így lehet emlékezni arra, amit az ember nem élt át.

Minden ember minden cselekedete nyomot hagy a történelemben a jó és a rossz.”

Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves vendégünknek, aki részvételével megtisztelt bennünket!