Erzsébetváros Önkormányzat

2020. szeptember 26. Ma Jusztina napja van

Civil szervezetek találkozója Erzsébetvárosban

A rendezvénynek a Kockacsoki - KockaPont közösségi kávézó adott otthont, ami már önmagában különleges helyszín, hiszen a vállalkozás autista fiatalok számára tart foglalkozásokat illetve biztosít álláslehetőséget.

A szociális érdekeltségű civilek találkozóját Szücs Balázs, mint civil alpolgármester nyitotta meg. Elmondta, fontos, hogy a civil szervezetekkel egy olyan partnerség alakulhasson ki Erzsébetvárosban, amely kiegészíti az önkormányzat munkáját. Nagyon fontos, hogy ezt az együttműködést kapcsolattartással, találkozókkal, folyamatos egyeztetéssel fűzzük szorosabbá, hiszen egymás nélkül nem létezhetünk. Szücs Balázs azzal folytatta, kiemelkedő jelentőséggel bírnak a szociális szervezetek, akik munkáját a kerületben helyszínekkel, nyomdai, jogi, könyvelési segítséggel kell támogatni és bevonni őket a döntésekbe.

Ennek az együttműködésnek volt egy kezdeti lépcsője a tegnapi találkozó, ahol tucatnyi civil szervezet vett részt. Miután mindenki bemutatkozott és elmondta milyen nemes célokért küzdenek rendületlenül, mint a családok, a fiatalok, a hajléktalanok segítése vagy éppen mentál higiénés programok szervezése. Az egyesületek vezetői és az önkormányzat képviselete megegyeztek abban, hogy az alpolgármester úr januárban minden szervezetet meglátogat, hogy még jobban megismerje a munkájukat. Ezen kívül egy fórum is születik majd, a hosszú távú, rendszeres egyeztetés érdekében.

kockacsoki2-92