Nagy Ferenc mégsem könyvekből tanulta a szakmát, 1982 óta bejárta a szociális, gyermekvédelmi szakma minden grádicsát és minden zugát. Volt képesítés nélküli tanító, igazgatója olyan gyermekvédelmi intézménynek, ahol egyes fiúk mögött már 40 bűncselekmény volt, de projektvezetőként irányíthatta egy német alapítvány magyarországi munkáját is, ahol a sok pénzhez ő találhatott feladatot. 

Családi viszonyai nem engedték meg, hogy a középiskola után továbbtanulhasson, így 18 évesen képesítés nélküli pedagógusként helyezkedett el, míg megszerezte főiskolai diplomáját. Vonzódott a kultúrához, így először népművelőként helyezkedett el, de a pedagógusi pálya utánanyúlt. „A 90-es évek a szociális szakma, a gyermekvédelem felfutásának időszaka volt, az 1997-es gyermekvédelmi törvény elfogadása előtt, mindenki ötletelt, tanácskozás követett konferenciát, új dolgokat lehetett kitalálni” – mondja a Bischitz új igazgatóhelyettese. Szomorú, hogy mi lett az akkori lelkesedésből.

Amikor van pénz, paripa fegyver

A fiatal gyógypedagógus a Zirzen Janka leányvelő Intézet igazgatóhelyettese volt, amikor a német Evangelisches Johannesstift alapítványtól érkezett egy delegáció. Ő vezette körbe a vendégeket, mert ő tudott németül. Furcsaságot hozott a sors, mert annál az alapítványnál, ahol önkéntes szociális munkásként segített be, másnap megint hívták: van itt egy német csoport. Megintcsak ő fogadta – ugyanazokat.

Akkoriban váltásra készült, országos irányítói posztra hívták a minisztériumba, de az alapítvány elcsábította, hiszen azt az ajánlatot kapta, hogy évente 300 ezer márkás költségvetéssel vezessen magyarországi programokat. A Schola Program, melyet ő talált ki, hátrányos helyzetű gyerekeket segített: ösztöndíjjal, mentorálásssal, nyelvoktatással, munkahelyi előképzéssel. A program az EU Leonardo Programjának része lett.

A magyar valóság árnyoldalai

Nagy Ferenc hat év után a családja érdekében feladta az utazgatást, hogy a legsűrűbb magyar valóságban találja magát. Egy ferencvárosi kitérő után a Területi Gyermekvédelmi Szolgálat Befogadó Otthonának vezetője lett az Erzsébet királyné útján. Itt olyan fiúkat fogadtak, akiket kiemeltek a családjukból, vagy megszöktek a nevelő intézetekből, bűncselekmények, kábítószerezés miatt elveszítették az otthonukat, esetleg éppen a Szőlő utcából szabadultak, de nem volt hová menniük. Elméletileg csak átmeneti elhelyezés volt ez, de volt, akinek megengedték, hogy jeladóval a lábán náluk legyen „házi” őrizetben. Hová is mehetett volna? Ezek olyan gyerekek, akik után nem kapkodnak a nevelőszülők, de az állandó elhelyezést jelentő intézmények személyzete sem siet, hogy visszakapják őket.

Nagy Ferenc az elmúlt hat évben a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató Központban igazgató-helyettesként, majd igazgatóként dolgozott. Volt munkahelyén olyan váltásra kényszerült volna, amit nem vállalt, így most Erzsébetvárost tanulja. Van mentora, hiszen mesterpedagógus felesége itt dolgozik. Mint mondja: a VII. kerület nagyon sűrű városrész, amelyre rányomja a bélyegét az elöregedett lakásállomány. A humánszolgáltató központja a Nyár utcában, a bulinegyedben van, amikor először lement ebédelni, azt hitte, külföldre került: százféle nyelven beszéltek körülötte, az étkezdében angolul szóltak hozzá.

Mielőtt megtörténik a baj

A Bischitz szabályozott, szervezett világ, fegyelmezettebben működik, mint lazább stílusú korábbi munkahelye. Szakmai ars poétikája? „A beavatkozásra még az előtt van szükség, hogy megtörténjen a baj. Meg kell előzni, hogy a gyerek kimaradjon az iskolából, hogy az idős néni eltévedjen és botorkáljon az utcákon. Ehhez közösségépítő, közösségi szociális munkára van szükség.”

Nagy Ferenc lánya az országos fordító iroda menedzsere. Budapesten és Szöulban tanult, hat nyelven beszél. Fia a bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemre jár, de ösztöndíjat nyert Los Angelesben is.

Hobbi? Nincsen rá idő, mert 1992 óta a Krízis Alapítványnál is dolgozik szociális munkásaként, éjszakai, hétvégi ügyeleteket ad krízis gyermekotthonokban. „Az én szakmámban nagyon kell vigyázni arra – mondja az interjúalany – hogy ha valaki vezetői posztot vállal, ne szakadjon el a kliensektől.

Már kikapcsoltuk a hangfelvételt, amikor megkérdezem: mégis miért nem tanulhatott nappali tagozaton érettségi után. „Nehéz családi körülmények miatt” – feleli szűkszavúan az igazgatóhelyettes. Még hozzáteszi: „Ha akkoriban jól működött volna a gyermekvédelem, lehet, hogy engem is kiemeltek volna családomból… Nem ritka dolog, hogy azok dolgoznak a szociális ágazatban, a gyermekvédelemben, akiknek valaha segítségre volt szükségük. Vagy lett volna…”

És persze érthető, hiszen ki az, aki a roppant nehéz körülmények között is eltökélt segítő, és ki ismerné náluk jobban a klienseket?

Barát József