EMKE

A Rákóczi út 46. számú és az Erzsébet körút 2. számú sarokházat Jahn József tervezte 1883-ban, bejárata az Erzsébet körút felé van. Az épület földszintjén a Weber nevű söröző állt, melyet főként iparos legények átogattak. 1894-ben Wassermann Jónás nyitotta meg itt kávéházát, melyet Emké -nek nevezett el, az akkor alakult Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület kezdőbetűiből. Wassermann maga is tagja volt ezen egyesületnek, ez kitűnt abból is, hogy a kávéháznak kölcsönkönyvtára is volt. Az Emke kávéházat csakhamar felfedezték a nemzeti Színház művészei és kedvenc találkozó helyük lett. Blaha Lujza, "a nemzet csalogánya" e ház első emeletén lakott.

Emléktábla és a művésznőről még életében, 1920-ban elnevezett tér őrzi halhatatlanságát. Ady Endre is gondoskodott erről a "Blaháné" című költeményében, melyből idézünk:

"(...) Óh, mennyi sok emlék, óh, mennyi valóság,
Szépséges nagyasszony, mennyit sírtál értünk
S mennyit mosolyogtál,
Mintha e fáradt, bús, édes kis világnak
A tündére volnál,
Jóságos tündérünk, (...)"

A kávéház a millennium idején magyar zenét is szolgáltatott. Wassermann a leghíresebb cigány-prímásokat és zenekarokat foglalkoztatta. Ezért került egy máig ismert pesti dalba az a sor: "szemben az Emke cigánya zenél". Wassermann Jónás halála után fia, Mór vezette a kávéházat. A zeneszolgáltatást ő is folytatta. A kávéház fénykora az 1920-as évektől felfelé ívelt. Étterem is nyílt az alagsorban a kávéház és a bár mellett. József Attila itt árusította a kenyeret 1920-ban. Wasserman Mór halála után az új tulajdonos 1937-ben teljesen felújíttatta a helyiségeket. Kávéház mellett grill is létesült, melynek érdekessége a süllyeszthető zenekari dobogó volt. A kávéházat és a grillt is késő art-deco stílusban alakították ki. A II. világháborúban kiégett Emkét újjáépítették. Egy ideig pótolta a sportáruházzá átalakított New-York kávéházat. Majd egy tömegétkeztetést kiszolgáló bisztrót létesítettek. 1971-ben felépült a háromcsillagos Emke Szálloda az Akácfa utcai oldalon. Az épület vonzerejét növelte az itt működő Maxim Varieté.




A Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán álló épületben Wassermann Jónás 1894-ben nyitott kávéházat, melyet EMKÉ-nek nevezett




Az EMKE napjainkban

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás