BAPTISTA TEMPLOM

A baptista vallás jelentős fejlődése akkor következett be, amikor Meyer Henrik a budapesti gyülekezet lelkésze lett. Az 1880-as években helyezte működési helyét az Erzsébetvárosba. Ekkor még nem volt templomuk. Az néhány évvel később, 1887-ben épült meg a Wesselényi utca 53 -ban mint a főváros első baptista temploma. Ennek alapítása Meyer Henrik nevéhez fűződött. Az 1945.év fordulópontot jelentett a gyülekezet életében. Az addig német nyelvű közösség nagy része eltávozott, és az újjászervezett gyülekezet már magyar nyelven folytatta és folytatja tevékenységét.

A VII. kerület kulturális életében jelentős szerepet játszik a baptista énekkar. A felekezet Lídia Alapítványa ingyenes üdüléseket szervez a szegény gyerekek számára. A templomot nem régen felújították, de a saroképület Hársfa utcai oldala igen rossz állapotban van évtizedek óta. (Az épületre elhelyezett táblák arról tájékoztatnak, hogy különböző támogatások révén felújítják.)




A Wesselényi utcai Baptista templom részlete

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás

ERVAZRT.HU

Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Zrt. honlapja