DOHÁNY UTCA

A mai Dohány utcának először a Károly körút és a Kazinczy utca közötti szakasza alakult ki 1802-ben, Tabakmacher (Dohánykészítő)  néven, mely két év múlva Seiten Landstrasse (Oldalsó Országút) névre változott. 1817-ben Tabak Gasse, 1850-től Dohány utca lett e szakasz neve. A Kazinczy utcától a Rottenbiller utcáig terjedő rész az 1820-as években jött létre Felber Gasse néven. 1850-től Fűzfa utcának hívták.

1874-ben mindkét szakasz egységesen a Dohány utca nevet kapta. Valószínűleg a Tabakmacher Gasse 211. számú házban lakó Anton Prinder tubák- és dohánykészítő mester foglalkozásáról nyerte az utca nevét, azaz a Dohánykészítő utcából rövidült le Dohány utcára. Mindezt Budapest teljes utcanévlexikonából tudtuk meg. A Dohány utca kezdettől fogva jelentős közlekedési útvonal volt. Gyakran vették erre útjukat a Hatvani kaputól az ország keleti részébe tartó és onnan érkező fogatok. Ezért is települt ide több szálló és vendéglő.

Ilyen nevezetes szálló volt a Dohány utca elején álló Arany Szitához nevű ház, ahol Déryné Széppataki Róza az 1838-as árvíz idején lakott. A Fűzfához címzett házban pedig Pest város első "kényszerítő dologházát" helyezték el. A Somogyi-házban hozta létre saját lakásán Schoepf-Merei Ágoston hazánk első ortopédiai intézetét. A Huszár-ház híres színészek, írók, szerkesztők lakhelye volt. A Schiller-házban lakott egykor Petőfi és Jókai, a két jó barát. Ma már csak legendája maradt fenn ezeknek a házaknak. Azt a sarokházat, amelyik a főváros legszebb játékáruháza volt, és ahol nem régen még a Metro Klub működött, ma már csak nosztalgiája élteti. Még maradt valami napjainkra az egykor híres Hungária fürdőből. A mozik viszont eltűntek az utcából. Majd 150 éve az utca ékköve, jeles épülete a Dohány utcai Zsinagóga.




A Huszár-ház helyére 1911-1913 között hatemeletes bérpalota épült Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervei alapján. Alagsorában 1938-ban nyílt meg a főváros első pincemozija Broadway néven. 1998-ig működött, 2002. óta műemlék. Most Belvárosi Színház.




A Dohány utcai zsinagóga homlokzata. A Ludwig Förster tervezte Dohány utcai zsinagógát 1859. szeptember 6-án ünnepélyes keretek között avatták fel.




A Dohány utca 42-44-ben épült fel Ágoston Emil tervei szerint Pest egyik legjelentősebb fürdője1907-ben. A képeslevelezőlap a volt Hungária Fürdő férfi-osztályon lévő büféjét ábrázolja.




A Dohány utca 28-ban lakott családjával Mikszáth Kálmán 1886-1890 között.




A zsinagóga rózsaablaka. "Készítsetek nekem szentélyt, és lakozni fogok abban" (Mózes II. 25: 8).




A zsinagóga egyik díszes tornya.




Az egykori játékáruház épülete, későbbi Metro klub.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás