BARCSAY UTCA

A Barcsay utcát 1878-ban egy régi magyar történelmi családról nevezték el. A Barcsayak-nak jelentékeny szerepük volt az ország politikai életében. A család jelentősebb tagjai: Barcsay Ákos (1619-1661), erdélyi fejedelem (1659-1661) és Barcsay Ábrahám (1742 -1806), testőrtiszt, író volt. Az utca az Almássy teret az Erzsébet körúttal köti össze. Az utca jelentős épülete az 5. szám alatt található Madách Imre Gimnázium. A gimnázium id. Bobula János tervei alapján épült neoreneszánsz stílusban. Főhomlokzatát az első és második emeleten Stetka Gyula festőművész allegorikus mozaikképei díszítik, amelyeket a "világhírű velencei Candiani cég készített a századfordulót megelőző években" (Prusinszki István: A Barcsay utca múzsái). A 2000. évben történt feújításuk olyan jól sikerült, hogy ma is az épület legvonzóbb díszei. 1881-ben a Klauzál téren alapított gimnázium 1892-ben költözött ebbe az új otthonába. A főváros első állami gimnáziuma 1921-ben vette fel Madách Imre nevét.




A Barcsay 5. szám alatt található a Madách Imre Gimnázium. Id. Bobula János tervei alapján épült neoreneszánsz stílusban.  A Klauzál téren 1881-ben alapított gimnázium 1892-ben költözött ebbe az új otthonába.  A főváros első állami gimnáziuma Madách Imre nevét vette fel.




Az épület mozaikkép díszei (részlet)

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás

ERVAZRT.HU

Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Zrt. honlapja